Magyar sportló:

EGYÉB - MAGYARORSZÁGON TENYÉSZTETT - LÓFAJTÁK

 

 

EREDETE

1958-62 között a magyar mezőgazdaság szerkezetében döntő jelentőségű változás zajlott le. Az addig alapvetően kisparaszti gazdaságokra alapozott mezőgazdasági termelés nagyüzemivé vált, ami igen nagy-mértékű létszámcsökkentést ered-ményezett. Ezzel egyidejűleg megfogalmazódott a megmaradó ló-állomány újszerű hasznosításának igénye, a sport, elsősorban a díjugratás eredményességének növelése céljából. Fenti célnak érdekében Mezőhegyesről az ott kialakult hagyományos fajták (nóniusz, gidrán, furioso-north star) törzsállományát más ménesekbe telepítették át, és Mezőhegyesen vegyes származású, de túlnyomórészt a sportban kipróbált kancákból egy új sportló ménest alapítottak. Ezeket a kancákat főként hannoveri, holsteini és angol telivér ménekkel fedeztették. A 70-es, majd 80-as években egyre több német, majd holland, belga és francia import mén került a magyar sportlótenyésztésbe, s mára már elmondható, hogy szinte valamennyi Európában elismert sportló vonal képviselői megtalálhatóak a magyar sportló állományban.
A magyar sportló fajta a hagyományos magyar fajtáknak a nyugat-európai sportló fajtákkal folytatott fajtaátalakító keresztezésének eredménye.

 

 

JELLEMZŐI

A széles genetikai variancia ellenére az állomány küllemileg viszonylag egységes, hiszen a felhasznált fajták tenyészcélja is hasonló. A kívánatos egyedekre jellemző küllemi alakulás a nagy ráma, a testtömeggel arányos, egyenes fej, széles homlok és tarkó, középmagasan magasan illesztett, hosszú, jól ívelt nyak, elmosódott baltavágás, hosszan hátbanyúló középmagas mar, közepes hosszúságú, de jól izmolt hát, rövid, feszes ágyék, terjedelmes far, elég mély, közepesen dongás mellkas, terjedelmes izületek, többé-kevésbé szabályos lábszerkezet. Gyakori hiba a standardnál kisebb marmagasság, a nem elég nemes fej, a laza csontalap, a nem elég terjedelmes csánk, a lábszerkezetbeli hibák, a kívánatosnál kevesebb mozgás. Valamennyi kancát a méneskönyvbe kerülés előtt küllemileg minősítik, és csak a legalább 50 pontot elértek kerülhetnek a méneskönybe való felvételre. Méneknél a tenyésztésbe vétel határa 75 pont.

 

Méretei:
marmagasság bottal: 165-170 cm,
szalaggal: 177-183 cm,
szárkörméret: 21,5-23 cm.
Színe leggyakrabban pej, de bármely más színben is megengedett.

HASZNOSÍTÁSA

A magyar sportló fajta elsődleges célja a hátas, főként a díjugrató sportra alkalmas ló tenyésztése. Emellett a lovassport többi ága számára is kerülnek ki a fajtából megfelelő egyedek. A küllemi bírálat mellett az ideális hátasló tulajdonságokra irányuló kipróbálások a mén- és kancavizsgák valamint a versenyek során történnek. A vizsgák során különös figyelmet fordítanak a lovagolhatóság, a vérmérséklet, a lépés, ügetés és vágta hossza, lendülete, impulzusa és szabályosságának mérésére, az ugrókészség, -képesség és ugróstílus elbírálására szabadonugró folyosóban és tesztlovassal.

 

ÁLLOMÁNYA

A fajtafenntartó Magyar Sportlótenyésztő Országos Egyesület (MSLT) jelenleg mintegy 1700 kancát regisztrál, a tenyésztési engedéllyel rendelkezõ mének száma a 200-at közelíti. A mének között jelentős számban található külföldi (főként német, holland, francia, belga) import, angol telivér, illetve az import méneknek már Magyarországon született ivadéka.

Kisbéri félvér:

EREDETE

A fajta a Komárom megyében a Győrt és Székesfehérvárt összekötő út mentén fekvő hajdani kisbéri Batthyány-birtok területén alakult ki, midőn I. Ferenc József császár az 1853-ban elkobzott birtokon egy nemes vérű katonai ménes kialakítását rendelte el. „Nemes vérű” lovon akkoriban minden kétséget kizáróan angol telivért értettek, de a terv szerinti 300 angol telivér anyakanca összehozatala még az Osztrák-Magyar Monarchia számára is megoldhatatlan feladatot és anyagi terhet jelentett. Ezért az angol telivér importok mellett nagylétszámú egyéb állományt telepítettek Kisbérre az akkori kincstári és udvari ménesekből és a jelentősebb magánménesek állományából. Ezt az alapjában vegyes származású (arab, cserkesz, spanyol, piberi, norfolki, percheron, mecklenburgi stb) de típusában és küllemében gondosan válogatott állományt több generáción keresztül folyamatosan angol telivér ménekkel fedeztették. A ménes első parancsnoka Franz von Ritter altábornagy a nagy értékű, és a minőségi lótenyésztés számára nagy jelentőségű angol telivér méneket a ménes állományának fedeztetésén túl a közrendelkezésére is bocsátotta. E gyakorlat következtében már 1855-tól általánossá vált Kisbéren, hogy az angol telivér törzsmének a ménesi kancák mellett a magántenyésztők telivér vagy félvér kancáit is fedezhették. A ménesben a kiváló telivér mének hatására kialakult egy angol telivérhez közel álló, de annál tömegesebb, feltétlen nyugodtabb, nagyobb munkakészségű és korrektebb küllemű hátasló típus. Az így előállított félvér mének az országos fedezőmén igényt teljes mértékben kielégíteni, és a telivért pótolni tudták. Másod-, harmadosztályú telivér mének helyett Kisbér elsőrangú félvéreket tenyésztett a köztenyésztés számára.

 

JELLEMZŐI

Az angol telivér jellegéhez közel álló, elegáns, nemes, szilárd szervezetű hátas, amely könnyebb hámos munkára is alkalmas. Feje nemes, szikár, egyenes profilvonalú. Nyaka hosszú, jól ívelt, többnyire középmagasan illesztett. Marja magas, hosszan hátba nyúló. Háta közepesen hosszú, esetenként kisfokban előremélyedt. A far elég terjedelmes, közepesen széles, elég jól izmolt almafar. Lapockája dőlt, hosszú, eléggé szabad mozgású, de e tekintetben kifogásolható egyedekkel is találkozunk. A mellkas a magas félvér jellegnek megfelelően mély és kevésbé dongás. A lábak szárazak, szikárak, a lábállás rendszerint szabályos. Esetenként kissé fűzött szárak, franciásság, hátul kisebb terjedelmû csánkok, kisfokú tehenesség elofordul.

Méretei:
marmagasság bottal: 163-168 cm,
szalaggal: 173-178 cm,
övméret: 186-195 cm,
szárkörméret: 20,5 - 21,5 cm.
Színe: leggyakoribb színe ma a sárga, ritkábban a pej, de előfordul szürkében és ritkán feketében is.

 

HASZNOSÍTÁSA

A kisbéri félvér lovak a lovassport valamennyi ágában eredményesen használhatók. Bár a fajta kétségtelenül veszített a századfordulón, a két világháború közötti megalapozott híréből, ma is kiemelkedik a lófajták közül acélosságával, robbanékonyságával, keménységével és nemességével. E tulajdonságai miatt nemcsak a hobby lótartók, hanem a teljesítmény sportokat folytatók körében is igen kedvelt. A tenyésztő egyesület megalakulása óta a fajta egyedeinek minősége egyre javul. Jelentősek és ismétlődőek az egyes egyedek küllemét, tenyész- és sportértékét bemutató, illetve minősítő szemlék. A fajta jelentősége a jövőben minden bizonnyal nő. A szervezett tenyésztés keretei, a jól megfigyelhető tudatformálódás biztosíték lehet a fajta megőrzésére, létszámának gyarapodására. A sajátteljesítmény-vizsgák kiterjedtebbé válásával a genetikai érték, a sportirányú átörökítőképesség javulásával számolhatunk.

 

ÁLLOMÁNYA

A magyarországi hagyományos lófajták közül a kisbéri-félvér rendelkezik a legtöbb törzskönyvi ellenőrzés alatt álló egyeddel. Az Egyesület nyilvántartásában több mint ezer méneskönyvi kanca és 124 fedezőmén szerepel. Ezek elhelyezkedése az ország egész területére kiterjed. Nagyobb egyedsűrűséggel található Tolna, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Komárom-Esztergom és Veszprém megyékben. Elismert tenyésztőszervezete Kisbéri-félvér és Gidrán Lótenyésztő

Gidrán:

 

EREDETE

A fajtaalapító Gidran Szenior mént báró Fechtig vásárolta Egyiptomban 1816-ban. A kis sárga arab mént 1818-ban Bábolnára osztották be, ahol 6 törzsmént adott. Ezek közül Gidran II nevű fia került Mezőhegyesre, ahol vegyes holsteini, mecklenburgi, magyar, erdélyi, arab és moldvai kancaanyagot fedezett. A méneseket ebben az időben szín szerint csoportosították. Mikor az 1840-es évek elején az akkori ménesvezető gróf Hadderg altábornagy - korának egyik kiváló hyppológusa - az egyes ménesek állományát származásilag is feldolgozta derült ki, hogy az ún. „sárgaménes” állománya túlnyomórészt a Gidran II. ivadékokból, illetőleg ezek leszármazottjaiból áll. A rokontenyésztés elkerülése, valamint a fajta küllemi és teljesítmény-értékének javítása érdekében előszeretettel alkalmaztak angol telivér méneket, melyek ivadékai közül a kancákat egy-két generáció után fajtatiszta gidrán ménnel visszakeresztezték. A telivér apaságú (F1) méneket egészen kivételes eseteket leszámítva a tenyésztésből kizárták. 1920. március 20-án a román megszállást követően az akkor leltár szerinti 98 gidrán kancából a román királyi csapatok 74 kancát hadizsákmányként magukkal vittek. 11 kanca a harcok során elkallódott, mindössze 13 egyed maradt meg. Ebből az igen súlyosan megfogyatkozott állományból 1944-re sikerült a kancalétszámot 90-re fejleszteni, mikor is a II. világháború következtében beállott veszteségek miatt 1948-ban 28 kanca érkezett vissza a németországi Bergstettenből.
A két világháború közötti időszakban az állomány konszolidálására a korábbi ellentmondásos tapasztalatok miatt csak kisebb mértékben használtak telivér méneket, ehelyett kisbéri-félvér (Maxim V, Kozma III) és arab (Mersuch III, Siglavy VI, Gazal III) ménekkel próbálkoztak igen jó eredménnyel. Ez idő tájt konszolidálódott a fajta anglo-arab jellege, eltűntek a használatbeli problémák, s minden tekintetben egy igen kiváló értékes állomány alakult ki viszonylag rövid idő alatt.

KÜLLEME

Erőteljes szervezetű, nagyrámájú, elég tömeges, középnehéz hátas és hámos típusú fajta. Feje a testtömeggel arányos nagyságú, középmagasan tűzött, egyenes profilvonalú, esetenként kisfokban burkolt. Nyaka középmagasan illesztett, közepesen hosszú, kifejezett baltavágással. A méneknél általában jól ívelt, de az alacsonyan illesztett izomszegény nyak a kancáknál is tenyésztésbõl kizáró tényező. Marja kifejezett, hosszan hátbanyúló elég jól izmolt. Háta közepesen hosszú, nagy számban vannak hosszabb törzsű egyedek. Ágyéka közepesen hosszú, elég feszes. A szügy széles, jól izmolt, a mellkas többé-kevésbé mély, jól dongázott.

Méretei:                           
marmagasság bottal: mének 160-168, kancák 155-167 cm,
marmagasság szalaggal: mének 173-180, kancák 165-177 cm,
övméret: mének 188-200 cm, kancák 185-198 cm,
szárkörméret: mének 21-23 cm, kancák 20-22 cm.

Az anglo-arab hatás ellenére jelenlegi állományunk feltűnően erős csontozatú. Az erőteljes szervezet kifejezésre jut a tömegességben is. Ennek oka, hogy az utóbbi 20 évben alkalmazott mének esetében a nagy rámának kitüntetett szerepe volt (Gidran IV, VIII, X, XI). A jövőben célkitűzés a testtömeg megőrzése mellett a nemesség, az elegancia fokozása. A lábszerkezet többé-kevésbé szabályos, az állomány durva lábszerkezeti hibáktól mentes. A mozgás közepes hosszúságú, akciójában, rugalmasságában gyakran javításra szorul.

HASZNOSÍTÁSA

Többhasznú melegvérű fajta. Hátas és fogatlónak egyaránt megfelelő. A hazai lovassportban számarányánál nagyobb arányban találunk eredményes egyedeket. Kislétszámú állománya folytán szelekciós lehetősége viszonylag korlátozott. Mint őshonos génrezerv fajta, a magyar állat-tenyésztésben kultúrtörténeti és genetikai értéket is képvisel. Egyes kancacsaládjai 20-25 generációs tenyésztési múlttal is rendelkeznek.

ÁLLOMÁNYA

1992-től a fajta fenntartója és nemesítője a Kisbéri-félvér és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület. Az Egyesület nyilvántartásában mintegy 160 fajtatiszta kanca található.
Nagyobb tenyészetei a Pannon Lovasakadémia marócpusztai és Vörös József gyűrűsi ménese, a többi kistenyésztők kezén található. Magyarországon kívül csak Románia és talán Bulgária rendelkezik még kisebb populációval, ezért fajtatisztán való fenntartása a világörökség szempontjából is jelentős.

Lipicai:

Lipicai

HAGYOMÁNYOS MAGYAR LÓFAJTÁK

EREDETE

A fajta eredete több mint 400 évre nyúlik vissza, amikor 1580. május 19-én döntés született egy hercegi ménes felállításáról a köves, karszttetőn fekvő Lipizzán. A császári udvar számára kívántak itt kiváló, nagy tűrőképességű, a pompát, a gazdagságot minden jellegében mutató lovat előállítani. A tenyésztés a kor divatjának megfelelően spanyol lovak-kal indult, de egész Európában kutattak olyan mének és kancák után, amelyek a kívánt célt biztosítani látszottak. A fajta kiala-kításában összesen 8 mén vett részt, amely egy-egy ma is elismert vonalat alapított. Elsőként az ugyancsak spanyol ősöktől de a dán királyi ménesben 1765-ben született Pluto nevű szürke mén került Lipicára. Pluto-t követte 1774-ben a nápolyi királyság legjobb spanyol fajtájú méneséből származó fekete Conversano. A csehországi Kladrubból érkezett az 1779-ben született fakó mén, a modern fogatsportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó Favory törzs alapítója. Favoryval együtt vásárolták meg a lipicai ménes számára az 1773-ban Spanyolországban született ekkor már 10 éves Maestosot is. 1803-ban vétel útján került a ménesbe a Nápolyból származó pej színű, akkor 13 éves Neapolitano. Az 1800-as évek elejére a Lipicán kialakult ménes sem tudta magát távol tartani az előző évszázadok kiemelkedő tenyészhatású fajtájától, az arabtól. Így 1816-ban megérkezett a Schwarzenberg herceg által 1811-ben elletett Siglavy nevű saját tenyésztésű, de eredeti arab ősöktől származó arab mén, mint a hatodik eredeti lipicai törzs megalapítója.
Az évszázadok történelmi viharaiban a ménes nem mindig folytathatta kívánatos, nyugodalmas életét. A különféle háborúkban az idegen kézre jutás félelme miatt a ménes többször kényszerült menekülésre. Több esetben evakuáltak hosszabb-rövidebb időre Magyarországra is, így pl. 1809-1815 között 6 évet élt a ménes Mezőhegyesen. Az 1815-ös visszavonuláskor Mezőhegyesen maradtak az alkatban, tömegben meglévő pluszvariánsok. A lipicai ló mezőhegyesi korszakában jelent meg a hetedik törzs, a gróf Bethlen Pál erdélyi ménesében született Incitato ivadékaiból. A nyolcadik törzs, a Tulipán a Jankovich-Bésán család Horvát-Szlavóniában fekvő terezováci birtokán született eredeti spanyol kancából. A Tulipánok főként a horvát és romániai ménesekben fedeztek, innen kerültek leszármazottaik révén a fajtába.

 

JELLEMZŐI

Több mint 400 éves tenyésztői múltja miatt meglehetősen konszolidált fajta, ennek ellenére az egyes országokban némi küllemi sajátosságok, különbözőségek tapasztalhatók. A lipicai fajta jellegzetessége a testtömeghez képest elég nagy kosfej, amely azonban nem durva. A romániai és horvát-országi tenyészetekben a fej profilvonala csak egész enyhén ívelt, inkább az egyenes fej az általános. Szemei nagyok, élénkek, értelmet mutatók. Feje inkább alacsony tűzésű. Nyaka ívelt, izmos, magas illesztésű. Ebből adódóan marjára ráborul gazdag izomzata, és a mar elmosódott. Háta közepesen hosszú, széles, jól izmolt, ennek ellenére gyakran puha. Ágyéka hosszú, széles, jól izmolt, erős, ezért jól kötött. Fara kifejezetten széles, igen jól izmolt, alma- vagy dinnyefar. Igás, hintós jellegének megfelelően szügye széles, feltűnően jól izmolt. Mellkasa inkább dongás, mint mély, ami maga után vonja lapockájának meredekségét. Ízületei, inai szárazak, szikárak, csontjai tiszták. Hátulsó lábai gyakran kardosak, és elől-hátul előfordul a kissé meredek csüd. Küllemi jellegéből adódóan mozgása nem túl térölelő, hanem igen akciós.

 

Méretei:
marmagasság bottal: 152-162 cm,
szalaggal: 163-171 cm,
övméret: 185-197 cm,
szárkörméret: 21- 23 cm.
Színe általában szürke, de kisebb gyakorisággal előfordul a fekete, és a pej színváltozat is.

 

HASZNOSÍTÁSA

A barokk stílus klasszikus képviselője. Igen tanulékony, nagyon engedelmes, jó munkakészségű, kemény, ellenálló, nem túl nagy igényû fajta. Mozgása egyedülálló, ami ruganyosságában, akciósságban jut kifejezésre. Ausztriában a Bécsi Spanyoliskola kizárólag lipicai ménekkel mutatja be világhírű produkcióját. Magyarországon elsősorban fogatló, Abonyi Imre, Bárdos György, Lázár Vilmos fogathajtó világbajnokok mind lipicai lovakkal érték el sikereiket. A mai magyar fogathajtó válogatott mezőny 80 %-a lipicai lovakból áll.
Különleges értéke, hogy 400 éve fajtatisztán tenyésztik. Az 1800-as évek elején alkalmazott egyetlen arab cseppvérkeresztezéstõl eltekintve idegen fajtát soha nem alkalmaztak tenyésztése során. A Lipicai Lótenyésztők Világszövetsége (LIF) szerint lipicai lónak csak az tekinthetõ, amely apai oldalon a 6 klasszikus, valamint az Incitato és Tulipán törzsekbe tartozó, anyai oldalon pedig a 12 klasszikus kancacsaládra vagy a LIF által elfogadott egykori tradicionális ménesek kancacsaládjaira visszavezethető ősökkel rendelkezik. Ily módon a fajtát quasi zárt törzskönyvben tenyésztik.

 

ÁLLOMÁNYA

Magyarországi kancaállománya az utóbbi évtizedben megtöbbszöröződött, mára meghaladja a 400-at. A főménes a Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság mintegy 80 kancával 15 kancacsaládot tart fenn és valamennyi törzset tenyészti, több jelentős állománnyal rendelkező magánménes is van. Európában jelentősebb ménesei - származási helyén a szlovéniai Lipizzán kívül - az ausztriai Piberben, a horvátországi Dakovoban, a romániai Fogarason és a szlovákiai Kistapolcsányban (Topolcsansky) vannak, de szinte valamennyi országban, sőt Európán kívül is vannak tenyésztői. Nemzetközi szervezete a LIF (Lipizzan Internationale Föderation), amely összehangolja a fajta nemzetközi tenyésztését és őrködik a tradíciók felett. Magyarországon elismert tenyésztő szervezete Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete.

Ügető:

EREDETE

Ügető az a ló, amelynek apja és anyja egyaránt valamely ország nemzet-közileg elismert méneskönyvébe (trotting register) van bejegyezve. Az ügetőn belül négy önálló fajtát különböztetünk meg. Ezek az orlov, amerikai, orosz, és francia ügető. Az egyes fajtákat önállóan is tenyésztik, de a fajtacsoporton belüli keresztezé-seket is elismerik ügetőnek.
Az ügetőfajták közül az orlov ügető a legrégebbi. Oroszországban Orlov gróf kísérletezett egy hosszútávon is nagy teljesítményű kocsiló kialakításával.
Az amerikai ügető kialakulása az 1800-as évek elejére tehető. Ma szinte minden ország ügetőtenyésztése az amerikai ügető véren alapszik.
Az orosz ügető kialakulása a XIX. század végén kezdődött, amikor az orlov ügető gyorsaságát amerikai ügető ménekkel kezdték keresztezni.
A negyedik fajta a francia ügető Normandiában alakult ki a XIX. század elején.
Magyarországon az első ügetőversenyeket az 1850-es években rendezték. Az 1897. évtől kezdve kerülnek a pályára az 1893 után nagy számban importált amerikai ügető mének ivadékai és ugyanakkor jelennek meg az első magyar tenyésztésű, amerikai származású csikók.

JELLEMZŐI

Az ügetőtenyésztők, különösen az amerikaiak a küllemmel még annyit sem törődtek, mint a telivértenyésztők, ezért az ügetőállomány kevéssé kiegyenlített és a klasszikus hyppológiai elvek szerint nem is nagyon szép. Feje a testtömeggel arányos, gyakran durva. Nyaka magasan-középmagasan illesztett, közepesen hosszú, igen jól izmolt, marja elmosódott, háta elég feszes, fara izmos, szikár. A túlnőttség (a far magasabban van, mint a mar) elég gyakori. Lapockája meredek, de elég hosszú, végtagjai szikárak, nem túl hosszúak. Gyakori a dús bokaszőrzet. A paták kemények, patkolásnál a hegyfali részt az egyéb fajtáknál megszokottakhoz képest hosszúra hagyják. Jellegzetes mozgása az ún. versenyügetés, ahol a hátulsó lábak oly mértékben lépik túl az elülsőket, hogy ez csak a hátulsó lábak széjjeltartásával lehetséges. A nagy sebesség miatt a lebegési fázis - amikor éppen egyik végtag sem éri a földet - kifejezett. Az ügetők között mintegy 20 % az ún. poroszkálás jármódban mozog, amikor is az egyoldali lábak mozognak együtt. A poroszkálás valamivel gyorsabb, mint az ügetés, ezért a poroszkákat külön futamokban indítják.

Méretei
bottal mért marmagasság: 155-158 cm,
övméret: 177-183 cm,
szárkörméret: 18,5-20 cm.
Testsúlya 450-500 kg, tehát a kisebb tömegű fajták közé tartoznak.
Színe leggyakrabban pej, vagy sötétpej, de emellett fekete, sárga és szürke színekben is előfordul, általában kevés jeggyel.

HASZNOSÍTÁSA

Az ügető (valamennyi fajtája) kifejezett versenyló. Az ügetőverseny egy ellipszis alakú pályán folyik, a lovak könnyű kis kocsikba (sulky) vannak befogva. A lovak csak ügetés jármódban haladhatnak (poroszkaversenyeken természetesen poroszkálva), a vágtába beugró lovat diszkvalifikálás terhe mellett azonnal rendezni kell. A versenyek időméréssel standardizált körülmények között zajlanak, a ló legjobb rekordját származási lapján is feljegyzik. A versenysporton kívül szívesen használnak ügetőket a fogathajtó sportban, a távhajtásban is. Igen szívós, kitartó, hosszú életű, ellenálló fajta, számos egyede még 20 éves kor után is kiváló egészségnek örvend. Más fajtákkal való keresztezése sajátos mozgása és testalkata miatt nem ajánlott.

 

ÁLLOMÁNYA

Az angol telivér után a második legelterjedtebb világfajta. Szinte minden országban, ahol ügetőversenyzés van, megtalálható. A leghíresebb tenyészetei az USA-ban, Kanadában, Orosz-, Francia- és Svédországban vannak. Hazai állomány 44 fedezőmén és 350 törzskanca, amelynek 90 %-a amerikai vérű.

Oldal: Ló fajták
♥♥Életem értelmei a lovak♥♥ - © 2008 - 2024 - chh-mlap.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat